A magyar elektronikus zenei élet rég nem volt ennyire izgalmas. Az EFOTT 2025 line-upja is jól mutatja: itthon is van mit hallgatni, és van kikre büszkének lenni. Összeszedtük azt a négy hazai DJ-t, akik garantáltan felforralják az idei fesztiváléjszakákat.

Top 4 magyar DJ, akire figyelned kell az EFOTT-on

Az egyetem sok kihívást, és még ennél is több élményt kínál mind a hallgatók, mind az oktatók számára.
Ahogy a félév végéhez közeledünk a folyosók megtelnek fáradt, kávéval a kezében siető hallgatókkal és a határidők szorításában dolgozó oktatókkal. Ebben a feszült időszakban különösen nagy értéke van egy apró, de őszinte gesztusnak.

Egy mosolynyi hála az előadóterem mögé

A vizsgaidőszak alatti mozgás sokszor épp amiatt marad el, mert azt hisszük, ha hosszú órákat nem tudunk rászánni, már bele sem érdemes kezdeni. Pedig néhány hatékonyan kihasznált perc is elég ahhoz, hogy jobban érezd magad a bőrödben, tisztábban gondolkodj vagy egyszerűen csak kiszakadj a jegyzetek közül. A kérdés nem az, hogy belefér-e, hanem az, hogy mit nyersz vele.

15 perc mozgás a vizsgaidőszakban – hogyan mozogj, ha úgy érzed nincs időd rá?

Gondolkodtál már azon, hogy az általad kutatott tudományterületen valami maradandót alkoss? Szeretnél belépni a tudomány világába? Szeretnéd, hogy az adott tudományág neves képviselői a TE munkádat díjazzák? Ha ezekre a kérdések valamelyikére igen a válaszod, akkor neked ajánljuk az Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételt. Az OTDK hazánk legnagyobb tudományos rendezvénysorozata, ahol az ország legjobb egyetemistái mutatják be a saját tudományos eredményeiket az általuk kutatott témákban. A versenyt kétévente rendezik meg, és 16 tudományos szekcióban lehet nevezni rá. De, hogy miért is érdemes ebbe a kalandba belevágni? – Az ebből a cikkből kiderül.

Mi is az az OTDK? Milyen pozitívumokkal jár és miért érdemes belevágni?

,

Ha azt hitted, hogy a tavasz csak a virágba boruló fák miatt izgalmas, akkor itt az ideje, hogy újratervezd a naptáradat. Budapest májusban olyan eseménydömpinggel készül, amit bűn lenne kihagyni – ünnepeld meg, hogy túl vagy a szorgalmi időszakon és fújd ki magad az első vizsgák előtt!

Bulihíradó – Májusban sincs megállás!

Képzeld el, hogy az általad küldött üzeneteket senki nem tudja lehallgatni – még kvantumszámítógépek sem. A BME-n most sikeresen bemutatták Magyarország első több csomópontos kvantumkulcsszétosztó (QKD) hálózatát, amely valós környezetben demonstrálta, hogyan lehet kvantumalapú titkosítással védeni a kommunikációt.

Kvantumkommunikáció: így védhetjük meg az adatainkat a jövőben

Végre itt a jó idő, csiripelnek a madarak, itt az ideje, hogy nyakadba vedd a természetet! Elhoztunk pár igazán kellemes kirándulóhelyet, ha kiszakadnál a mindennapi mókuskerékből és hajtásból a vizsgaidőszak közeledtével. Akár barátokkal, akár családdal, de még egyedül is egy remek kikapcsolódási lehetőség lehet, ami feltölt kellő energiával a mindennapokhoz!

Tavaszi kirándulóhelyek egyetemistáknak

Egyetemistaként nem mindig könnyű összeegyeztetni a kultúra iránti vágyat és a szűkös pénztárcát. Szerencsére Budapest több helyen is lehetőséget kínál arra, hogy ingyen élvezhessük a művészetet – csak tudni kell, mikor és hova kell menni. Ha szeretnél minőségi programot a következő hétvégére anélkül, hogy kiürítenéd a bankszámládat, ezekre a múzeumokra mindenképp érdemes odafigyelni!

Múzeumajánló – Ingyenes budapesti múzeumok diákok számára

On April 24, 2025, Eötvös Loránd University (ELTE) hosted its second annual Cultural Connection Day (CCD25), under the theme “Endlessly United!”. This vibrant event brought together students, faculty, and international partners to celebrate the rich tapestry of cultures represented within the ELTE community.

ELTE Connection Day

Idén is összegyűltek Magyarország orvostanhallgatói, hogy az 52. Medikus Kupán bizonyítsák: nemcsak a tanulásban, de a sportban is élen járnak. A kétnapos eseményen öt sportágban – kosárlabdában, kézilabdában, röplabdában, kispályás fociban és vízilabdában – mérték össze erejüket a hazai orvosegyetemek csapatai, összesen hatvan mérkőzésen.

Az orvostanhallgatók a pályán is bizonyítanak – Medikus Kupa 2025

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
0