Nem gáz, ha ebben a félévben kimaradt a sportos tárgyfelvétel, ettől még nem kell lemondanod az egyetemi sportéletről. Vannak nyitott edzések, közösségi programok, sőt olyan MEFOB-ok is, ahová utólag is be lehet csatlakozni. És ha most nem is lépsz pályára, szurkolni a saját egyetemnek akkor is megéri.

Nem vettél fel sportos tárgyat? Ettől még simán beszállhatsz!

Az egyetemi évek meghatározó alakjai gyakran nemcsak tantárgyakat, hanem egy teljesen új szemléletet és a hivatás iránti szenvedélyt  is közvetítik. Vannak oktatók, akik szakmai tudásukkal, következetességükkel, emberi hozzáállásukkal vagy inspiráló jelenlétükkel maradandó hatást gyakorolnak a hallgatókra. Az Év Oktatója Díj 2026 éppen az ő munkájukat ismeri el – a hallgatók szavazatai alapján.

Év Oktatója Díj 2026 – A hallgatók dönthetnek a példaképekről

A KultKredit az előző félévekhez hasonlóan ismét hatalmas sikert aratott a hallgatók körében – és a jó hír, hogy 2026 tavaszán is folytatódik! Színház, koncert, kiállítás, előadás és még sok más kulturális program vár rád, ha csatlakozol.

KultKredit 2026 – újra indul a kulturális kaland!

Minden egyetemnek megvannak a maga sajátos babonái, akár hiszĂĽnk bennĂĽk, akár nem. Vannak akik a regisztráciĂłs hĂ©ten rĂ©mĂĽlnek meg attĂłl, hogy nincs szám a Neptun-kĂłdjukban, mivel Ăşgy tartják, ebbĹ‘l akkor biztos csĂşszás lesz. Mások vizsgaidĹ‘szakban gondosan összehajtogatják a megtanulandĂł tĂ©teleiket Ă©s Ă©jszakára a párnájuk alá teszik. 

Campus-mítoszok, avagy egyetemi babonák nyomában

Diploma közelében vagy, és egyre gyakrabban kérdezik tőled: „Mi lesz után?” Ha a továbbtanulás, a külföldi lehetőségek vagy a munka világa most még ködösnek tűnik, van egy hely, ahol minden összeér: az Educatio kiállítás. Itt nemcsak a mesterszakok világába pillanthatsz be, hanem valós álláslehetőségekkel, munkáltatókkal és nemzetközi programokkal is találkozhatsz. Érdemes hát felkészülten érkezni – akár frissen nyomtatott CV-vel is.

Educatio-ra menni MA-sként?

Az elmúlt években a mesterséges intelligencia gyors terjedése, új kihívások elé állította a felsőoktatási intézményeket. Magyarország vezető egyetemein mára kialakultak azok a szabályozási keretek, amelyek meghatározzák az MI szerepét az oktatásban, kutatásban és a hallgatói teljesítmények értékelésében. A trend egyértelmű: az egyetemek nem tiltani, hanem felügyelt módon integrálni kívánják a technológiát.

A vezetĹ‘ magyar egyetemek mestersĂ©ges intelligencia szabályzása – áttekintĂ©s a top tĂ­zes listábĂłl

UNIversum
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.