Világklasszis sportolók vehettek át díjat a MEFS gáláján fotó
,

Világklasszis sportolók vehettek át díjat a MEFS gáláján

#ELTE Megtartotta hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS). 

Az Uránia Filmszínházban megrendezett eseményen a világversenyeken kitűnően szereplő egyetemistákat díjazták. Így például a kajakos Lucz Anna (Budapesti Gazdasági Egyetem), az úszó Milák Kristóf (Edutus Egyetem), a vívó Pusztai Liza (Eötvös Loránd Tudományegyetem), az úszó és életmentő Verrasztó Evelyn (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) és az uszonyosúszó Senánszky Petra (Debreceni Egyetem) érdemelte ki – többek között – az Év Egyetemi Sportolója díjat. 

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: mindig dicsérendő, ha egy sportoló az edzések mellett az egyetemeken is kimagaslót nyújt. „Olimpiai, világ és Európa-bajnokok vehetnek át díjat teljesítményükért. Nagy öröm látni, hogy ilyen sok kiemelkedően tehetséges sportoló vesz részt felsőoktatási képzésben. Ez is azt bizonyítja, hogy felelősségteljesen gondolkodnak a jövőjükről, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a civil életükben is megállják a helyüket. A Sportért Felelős Államtitkárság az idei felsőoktatási tanévben is meghirdette a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy támogassa azokat az aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkező kiválóságainkat, akiknek tanulmányaik mellett esélyük van arra, hogy Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai érmet szerezzenek. Ezt a programot a közeljövőben szeretnénk továbbfejleszteni, hogy ezáltal még hatékonyabban segíthessük céljaik elérésében az egyetemista élsportolóinkat.” – tette hozzá az államtitkár.  

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke beszédében ismertette az elmúlt év sikereit. „Van mit ünnepelni, 150 sportoló kap díjat. Soha ilyen sokat nem vehettek át elismerést. Három hét múlva minden idők legnagyobb magyar delegációja utazik ki az Egyesült Államokba a Téli Egyetemi Világjátékokra. Fontos mérföldkő lesz a magyar egyetemi sportéletben, mint ahogy az lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, amelyre már most készülünk. Több, mint 400 egyetem 4000 hallgatóját látja vendégül Debrecen és Miskolc. Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb oktatási és multisport rendezvénye.” – hangsúlyozta a MEFS elnöke.

Idén, az egyetemek közötti Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte az 1000 fő hallgatóra eső pontszám alapján; ami pedig az abszolút pontversenyt illeti, a küldöndíjat, a legtöbb pontot elért egyetem kategóriában, a Pécsi Tudományegyetem nyerte. 

2021/2022 tanévi MEFOB pontverseny 1.000 fő hallgatóra eső pontszám alapján:

  1. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 1933,89 pont
  2. Nemzeti Közszolgálati Egyetem  285,99 pont
  3. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 145,85 pont

Különdíjak (összpontszám alapján):

  1. Pécsi Tudományegyetem 1982,5 pont
  2. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 1968,7 pont
  3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem   1169,5 pont

A Gálát megtisztelte jelenlétével dr. Hankó Balázs államtitkár, Szabó László MPB-elnök, dr. Mészáros János NVESZ-elnök, Fábián László, MOB-főtitkár, dr. Szarka Gábor, SZFE-kancellár és Eszterhai Marcell, a HÖOK megválasztott elnöke is.

Az esemény egyetemi vendéglátója a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt, hallgatói pedig kimagasló előadásaikkal kápráztatták el a nézőket.

A Gálán több, mint 150 sportolót díjaztak. A teljes lista megtalálható a itt.

Teljes képgaléria az egyetemisport Facebook oldalán található.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
0