EuRoC ‘22 verseny élményei fotó
, ,

EuRoC ‘22 verseny élményei

#BME Az EuRoC ‘22 verseny élményeit szeretnénk veletek megosztani néhány fényképpel ezen a platformon is.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a verseny Műszaki Értékelő Bizottsága jóváhagyta rakétánkat az ún. Flight Readiness Review-n. Mindemellett a verseny legfiatalabb csapataként több műszaki megoldásunkat egyaránt dicsérték a szakmai zsűri tagjai, versenytársaink és az eseményen részt vevő légi- és űripari cégek képviselői.

Mindezek ellenére a verseny számunkra felbocsátás nélkül zárult. Ebben közrejátszottak időjárási körülmények (hatalmas szél, köd, eső), illetve légiforgalmi problémák (indítási helyszín felett elhaladó repülőjáratok), amelyek nem tették lehetővé számunkra a biztonságos felbocsátást.

Ugyanakkor rengeteget tanultunk a szervezőktől, a szakma neves képviselőitől és versenytársainktól – sőt még a saját hiányosságainkból is. Megtanultuk, hogy még alaposabb felkészüléssel (például a beszállítói késések hatékonyabb kezelésével) még a fentebb említett váratlan események sem feltétlenül jelentenek problémát – a verseny első pillanatától fogva készen kell állnunk a felbocsátásra.

A folytatásra azonban nem kell a jövő évi versenyig várnotok!

Folytatjuk a munkálatok az Aether S kutatórakéta-rendszer magyarországi felbocsátásra való felkészítésére.

Erről hamarosan több információt is nyilvánosságra hozunk. 🚀

//

We’d like to share the experience of EuRoC ’22 with you with some photos on this platform as well.

We are proud that the Technical Evaluation Board of the competition has approved our rocket during the Flight Readiness Review. As the youngest team in the competition, we also have been praised for several of our technical solutions by the jury, our competitors and representatives of the aerospace companies participating in the event.

Despite all this, the competition ended for us without a launch. This was due to weather conditions (high winds, fog, rain) and air traffic problems (flights passing over the launch site), which didn’t allow us to launch safely.

At the same time, we learned a lot from the organizers, from renowned representatives of the aerospace sector and from our competitors – and even from our own shortcomings. We have learned that with even more thorough preparation (for example, by managing supplier delays more effectively), even the aforementioned unexpected events aren’t necessarily a problem – we need to be ready to launch from the first moment of the competition.

However, you don’t have to wait until next year’s competition to find out more!

We continue to prepare the Aether S sounding rocket system for launch from Hungary.

More information on this will be published soon. 🚀

https://www.facebook.com/bmeaerospace/posts/205486895190137

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
0