ÉLETÉPÍTŐK ALAPÍTVÁNYRÓL fotó

ÉLETÉPÍTŐK ALAPÍTVÁNYRÓL

Életépítők Alapítványról és programjáról:

Az Életépítők Alapítvány küldetése, hogy a közösségépítés, a támogatás és a felkészítés eszközeivel támogassa a felnövekvő generációkat a kiteljesedett életre. Ennek fő területei minőségi emberi kapcsolatok, a testi-lelki-szellemi egészség, az egzisztenciális és fizikai biztonság, valamint a valódi életcélok. A felnövekvő generációk támogatása valójában a generációk közötti összefogással érhető el, tehát az alapítvány célcsoportjának tekinti a gyerekek, diákok és fiatal felnőttek mellett a szülőket, valamint a családokat is, köztük a társadalom perifériáján élők, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tagjait. Az alapítvány a tevékenységét keresztény értékrend szerint végzi.

A fesztiválozók számára a tevékenységeink bemutatásán kívül közösségi programokkal és mentálhigiénés támogatással állunk rendelkezésre. Különböző önismereti tesztekkel, játékokkal és csoportos programokkal várjuk az érdeklődőket. Emellett lehetőségük lesz mentálhigiénés szakemberekkel, coach-okkal és lelkészekkel találkozni és beszélgetni a standunknál. Szeretnénk a programba bevonni együttműködő partnerünket is a Naphegy Keresztény Gyülekezetet (www.naphegy.hu), így a fesztiválozóknak lehetőségük lesz a keresztény hitről beszélgetni, és mélyebben megismerni egy 21. századi, nagyvárosi fiatalos közösség működését.

A Naphegy Keresztény Gyülekezetről:

Isten közösségre teremtette az embert, ezért lételemünk, hogy visszataláljunk Hozzá, ugyanakkor egymással is közösségben legyünk. Ennek a gyakorlati megvalósulását jelenti a gyülekezet, mint közösség. Küldetésünk meghívni korunk nagyvárosi emberét egy életen át tartó utazásra, melynek során egyre jobban megismerjük Jézust, a hitünk egyre erősebbé válik, miközben felkészülünk arra, hogy életünkkel, szolgálatunkkal pozitív hatást gyakoroljunk a környezetünkre.

Naphegy Kerezstény Gyülekezet programjáról:

Standunknál szeretettel várunk mindenkit, aki kicsit beszélgetne a hitről vagy ismerkedne a kereszténység alapjaival. Önkénteseinkkel kvízekkel, beszélgetéssel, meglepetésekkel és imával várjuk az érdeklődőket. Bemutatjuk a vendégeinknek a bibliatanulmányozás alapjait és ismertetjük velük a modern ember istenkeresésének hatékony módszereit. 

UNIversum
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.