Nagy tömegek zaja, lyukas zászlók lobogása és a forradalmi hangulat, amit a képek sose fognak teljes egészében átadni. Sokan arra vágyunk, hogy egyszer részese lehessünk valami fontosnak és egy kifejezetten különleges változást hozhassunk nem csak a sajátunk, de mások életében is. Akik 1956 október 23-án részt vettek a reggeli békés tüntetésen, még nem tudhatták, hogy akár már csak estére hogyan is változhat a szituáció, nem hogy még azt is, hogy egy jelentős történelmi esemény meghatározó első lépését tették meg. A forradalom kezdete: pontosan mit éltek át, és mit üzen ez ma számunkra?
Az 1956-os forradalom és szabadságharc előzménye a sztálinista terror kora, ezt követően Nagy Imre reformkorszaka, és végül annak megtorlása, visszarendeződése a korábbi hatalomnak. Az elnyomás, fájdalom és csalódás mellett a végső löketet adta a szovjet hadseregek kivonulása Ausztriából, és a poznańi munkásfelkelés. Októberben az az érzés lappangott az emberekben, hogy nem lehet feladni a harcot, a politikai visszalépés nem jelentheti azt, hogy nem szabad ismét próbálkozni. A felkelések és a diákok szervezkedése jellemezte az egész hónapot, annak következtében fogalmazták meg a 16 pontos követeléseiket.
Október 23 napján egy újabb tüntetést tartottak debreceni diákok, hozzájuk hasonlóan Budapesten is engedélyt kaptak, bár az a nap folyamán ingadozott. Több szervezet is csatlakozott a tüntetéshez, és természetesen nem csak diákok vettek részt rajta. A tüntetésen elhangzottak a követeléseik, a Nemzeti dal, a Himnusz, kivágták a zászlók Rákosi-címerét, meghallgatták Nagy Imre eléggé kiábrándító beszédét és ledöntötték a Sztálin szobrot. Estére a tömeg 200 ezer nagyságúra növekedett, amelynek egy része Gerő Ernő és Nagy Imre beszédének hatására a Magyar Rádió ostromába kezdett, amelynek során a felkelés fegyveressé vált. A fegyveres felkelések folytatódtak, Budapesten barikádokat készítettek a fiatalok, javában folyt az “ellenforradalom”-nak nevezett szabadságharc. Nagy Imre ismét miniszterelnök lett, de a felkelés tovább terjedt az egész városban a jelenlévő szovjetek ellen. Sokan vesztették el életüket már az első pár napon, fegyveres és fegyver nélküli tüntető egyaránt. Egészen november 11-ig tartott a szabadságharc, de annak megtorlása még szinte csak itt kezdődött igazán…
Lehet már távolinak érezzük mind ezt, sőt bele se gondolunk abba, hogy milyen érzés lehet valójában átesni egy forradalomon, vagy elveszíteni valakit miatta. De épp ezért érdemes feltenni azt a kérdést, hogy mit üzen ’56 a mi generációnknak?
Ezt a kérdést sok történelmi eseménnyel kapcsolatban fel lehetne tenni, hiszen fontos kontextuson belül és kívül is elgondolkodni a múlton és értelmezni a lejátszódó folyamatokat. ‘56 egy forradalom, szabadságharc, de nem az első, és nem is az utolsó, és ahogy visszaemlékezünk rá évtizedenként különbözhet az, hogy hogyan is fogjuk fel a történteket. Számunkra a forradalom jelenlegi üzenete az lehet, hogy a szabadságvágy és a saját jogainkért való kiállás egy komplex de hozzánk mégis közel álló dolog, akkor is ha nem gondolunk bele, és hogy csak bátorságot igényel kiállni az érdekeink érdekében. Maradjunk tájékozottak és gondolkodjunk el nem csak a múlton, hanem a jelenen és a jövőn is, hiszen a forradalom résztvevői nem mesebeli hősök voltak, hanem valódi emberek, akiknek ma tetteikből és azok értelmezéséből tanulhatunk.
