Sense of Sight fotó

Sense of Sight

Nemzetközi Kortárs Ékszerbiennálé

Nemzetközi kortárs ékszerkiállítási sorozatunkat 2023-ban indítottuk útjára, amikor Veszprém Európa Kulturális Fővárosa volt. Abban az évben a Galerie Biróval együttműködésben valósult meg a Mámort! című tárlat; városunkban köszönthettük Európát, az európai művészeket. A kezdetektől biennálé rendszerben gondoltuk el a folytatást, idén rendezzük meg második, kortárs ékszereket bemutató kiállításunkat. 2025-ben a fókuszt Japánra helyezzük, hiszen április 13-án nyílik meg Oszakában a világkiállítás, melyhez 4 meghívott japán kiállítónk mellett oly módon is kapcsolódunk, hogy tárlatunk témája azonos az expo központi tematikájával: „a jövő társadalmának tervezése az életünkben”. Ez egy nagyon komplex kérdéskör, melyet kiállító művészeink a legkülönbözőbb nézőpontokból járnak körül. A sokszínűség, az unikális anyaghasználat, a tradíciókhoz való visszatérés vagy onnan való kiindulás, az önvizsgálat mind megjelenik a tárgyakban, melyek szemet gyönyörködtetőek, olykor meghökkentőek, de mindenképpen elgondolkoztatóak. Erre utal a kiállítás címe is: muszáj észrevennünk az életünkben bekövetkező elkerülhetetlen változásokat.

Kiállító művészek: Ádám Krisztián, Börcsök Anna, Fábián Veronika, Fazekas Veronika, Gera Noémi, Mari Ishikawa, Jeney Judit, Kaori Juzu, Jiro Kamata, Lőrincz Réka, Sági Luca, Mirei Takeuchi, Tengely Nóra, Tóth Zoltán, Vági Flóra, Vékony Fanni, Zilahi Antal

Kurátor: Dohnál Szonja, szakmai igazgatóhelyettes

Az esemény helyszíne: Dubniczay-palota, D1 kiállítótér
Időpont: 2025.04.12-05.31.

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
0